Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. fejezet

2016.01.21

5. fejezet
Melyben Kate úgy  dönt úgy tesz, mintha semmi nem történt volna.Aztán talál valamit, ami már évek óta ott van és meghall valamit, amit nem az ő fülének szánnak.

Nem is tudta, mennyi ideig ült a földön sírva, csak megfogalmazódott benne az elhatározás.Árnyvadász lesz, olyan, amilyen azelőtt volt, mielőtt mindent elfelejtett volna.Felállt, a fürdőszobába ment és megmosta az arcát, bár a tükörben látta a sírás nyomait az arcán, egy új, határozottabb arckifejezést is látott.Szinte fel sem ismerte saját magát.Visszament a szobájába és nyugodtan elkezdte kipakolni a cuccait, amiket szépen, dobozokba rendezve behoztak.Lassan egészen otthonossá vált a szoba, bár megszokni még egyelőre nem fogja.Ahogy kihúzta az egyik fiókot, hogy a rajzfüzetét beletegye, valami halkan kattant a fiókos szekrény aljában.Kate letérdelt és a sarkaira ereszkedve kitapogatta a szekrény alját és hátul érzett meg egy apró kallantyút.Meghúzta és egy kis fiók nyílt ki oldalt.
- Na mit rejtegetsz? - kérdezte a kis fiókot és kihúzta.Egy kis ékszeresdoboz volt benne.Kate a kezébe vette és az ágyára ülve kinyitotta.Egy medál feküdt benne,ami egy nyitott szárnyú angyalt formázott és olyannak tűnt, mintha valamiféle szerkezet lett volna, ennek ellenére bájos volt.Kicsi volt, a lány tenyerében elfért.Kivette a dobozból és a szekrényhez ment, aminek az ajtajában tükör volt és felcsatolta magának a láncot.Ekkor bevillant egy emlék.

A szobájában ült az ágyán és éppen könyvet olvasott, mikor kopogást hallott.Letette a könyvet, ajtót nyitott és egy szál rózsával találta magát szemközt.
- Nahát, nem is tudtam , hogy a rózsák képesek repülni. - mosolygott a virág mögött rejtőző Alecre, aki most átadta a virágot.
- Boldog Születésnapot, Katherine. -ölelte át a lányt.
- Köszönöm.- lépett ki a lány az ölelésből.- Rendes vagy, hogy gondoltál rá.
- Még ez is hozzátartozik. - adott neki egy kis kék bársonydobozt.Kate letette a rózsát és kinyitotta a kis dobozt és meglátott egy ezüstláncon függő, angyalt ábrázoló medált.
- Ez nagyon szép.- fogta a kezébe.- Nagyon tetszik.Feltennéd?- nyújtotta Alec felé a láncot.
- Igen, persze.- elvette a lánytól a láncot és mindketten a szekrény tükréhez mentek.Kate előrehúzta a vállára hosszú szőke haját, ami így, hogy a tükörnél álltak, éles kontrasztot képezett a fiú sötét fürtjeivel.Alec a nyakába tette a láncot és könnyedén becsatolta az ezüstcsatot.A lány válla felett elmosolyodott.
- Ez egy régi nyaklánc.Az egyik Herondale-é volt, Willé, illetve a feleségéé.Nálad jó helyen lesz.
Kate megérintette a medált és elmosolyodott.
-Vigyázni fogok rá.Megígérem.

A nyaklánc Jace egyik őséé volt.Kate Alectől kapta születésnapjára.
- Egy újabb emlék.- sóhajtott.- Mi jöhet még?- ekkor kopogás szakította félbe a gondolatait.- Ki az?- fordult az ajtó felé, egyúttal becsukva a ruhásszekrény ajtaját.
- Clary vagyok.Kérlek, engedj be.- kérlelte az ajtó túloldaláról.
- Egyedül vagy? - kérdezte óvatosan.
- Csak én fogok bemenni.Megígérem neked. - hangzott a teljesen komoly válasz, bár némi morgolódás is vegyült bele.Kate közelebb ment az ajtóhoz.
- Csak te jöhetsz be,Clary.Senki más.- kinyitotta az ajtót és beengedte a lányt, aki egy hálás mosollyal lépett be a szobába. A folyosón még ott állt a bűntudatosan a tekintetét a földre szegező Jace, az együttérzően mosolygó Isabelle és Alec is, aki összeszedettnek tűnt, ám amikor a szeme megakadt Kate nyakláncán.A lány a nyaklánchoz kapott, aztán szó nélkül, egy sóhajjal becsukta az ajtót előttük.
- Sajnálom, ami történt.Hidd el, én nem tudtam róla.- mondta bocsánatkérően.
- Ezt elhiszem neked.De ők mind hazudtak nekem. - leült az ágyra.- A fekete lyuk, ami már évek óta a fejemben van, most lassanként kezd megszűnni.De még nagyon sok időbe telik, mire mindenre emlékezni fogok majd.
- Tudom, mit érzel.Én is voltam ilyen helyzetben, mint te és tudom, hogy nehéz.
- De mégiscsak más.Te nem láttad, amit én.Nem tudod, mire emlékeztem vissza. - magyarázta Kate.- Olyat kellett találnom, aminek erős az érzelmi töltete és találtam is egyet.Én voltam benne és Jace és Alec.
- Mondd el. - ült le mellé a lány. - Mi volt benne?
- Alec íjászatot tanított nekem és...és aztán megjelent Jace. - fejezte be szándékosan  kihagyva egy részletet és hátradőlt az ágyon.
- Ennyi?Nem hagytál ki valamit? - mosolyodott el.
- Nem. - rázta a fejét Kate.
- Kate... - Clary hangjából kihallatszott, hogy tudja, a lány elhallgat valamit.
- Jól van na! - csattant fel Kate.- Megcsókolt.- jelentette ki, mire Clary arcán egy széles mosoly jelent meg.
- Tudtam, hogy van valami.Láttam rajtad, amikor berontottál a könyvtárba.Olyan voltál, mint valami forgószél és az a kirohanás. - mosolygott elégedetten. - Az igaz, hogy jogos is volt, de amikor megkérdezted, hogy Alec is benne van-e és annyira elszomorodtál, amikor igen, én láttam rajtad, hogy valami olyat láttál, aminek őhozzá van köze.
- Ezt nem könnyű elmagyarázni. - ült fel Kate az ágyon.- Amikor tegnap először találkoztam vele, annyira ismerős volt, csak nem tudtam honnan.Olyan, mintha az elmémben lenne egy fekete lyuk és egyedül nem tudnám kitölteni.Akikhez pedig segítségért fordulhatnék, azok árultak el.
- Nekünk, árnyvadászoknak nincs időnk arra, hogy haragudjunk egymásra.Bármikor meghalhatunk. - sóhajtotta Clary.- Ne habozz segítséget kérni, amikor az emlékeidről van szó.3 év tűnt el az életedből,Kate.Ők segíthetnek visszahozni.Jace, Alec és Isabelle.Ők mindannyian az életed részei voltak.
- De ez nem így működik. - kezét a térdére támasztva folytatta.
- Ha Aleccel nem is beszélsz, akkor legalább Izzyvel beszélj.Ő is sokmindent elmondhat.Egyébként pedig elmondta hogy ő ellenezte ezt emlékelrejtést.Kérlek...
- Rendben van.Akkor majd ma...
Ekkor hatalmas robaj hallatszott és mindketten elhallgattak és azonnal felálltak az ágyról, éppen akkor, amikor Jace berontott és Kate- nek adott egy szeráfpengét.
- Démonok törtek be. - válaszolta Jace Clary kimondatlan kérdésére.- Mindenkire szükség van.Izzyék szülei is harcolnak.Sietnünk kell.
Kate megpróbált úgy tenni, mint aki érti is, hogy mi a helyzet és követte a többieket a földszintre, ahol olyan káosz volt, mint amit még soha nem látott.Árnyvadászok és démonok voltak mindenféle összevisszaságban, szeráfpengék villantak és fekete démonvér folyt mindenfelé.Kate csak állt és bámuét, egyszerűen bem akarta elhinni, amit lát.A többiek már belevetették magukat a harcba és Isabelle korbácsa is megvillant néha, meg Alec íja is.
- Nézz rám, Kate. - kérlelte Jace először kedvesen, majd határozottabban. - Nézz rám!
- Nekem ez nem megy.Nem tudok...
- Figyelj rám... - fogta meg a lány kezét.- Én tudom, ki vagy.Árnyvadász vagy, egy harcos.Egy nagyszerű harcos.Képes vagy rá, csak el kell hinned.Én tanítottalak téged,tudom, mire vagy képes.Gondolj arra, hány életet menthetsz meg.
- Megpróbálom. - bólintott és egy újonnan jött határozottság költözött a szemébe, amit Jace is észrevett.- Menjünk.
Egymás oldalán indultak harcba és imnár az ő szeráfpengéjük is villogott a többi között.Kate ösztönösen, Jace pedig tapasztalattal harcolt.Ahogy a lány elhajolt az egyik csáp elől, jött a következő.Hátralépett és és nekiütközött egy padnak.Felpattant rá, hogy átláthassa a dolgot, ám ekkor egy csáp hátulról lerántotta őt és a padra esett.Mindent megtett, hogy kiszabadíthassa a lábát és sikerült is, ám ez egy újabb eséssel járt.Ezúttal egy kéz nyúlt az övéért és segítette fel és adott a kezébe egy íjat és egy tegezt.
- Én ezt nem...Nem tudok... - tiltakozott,ám azt beléfojtották.
- Menj fel az emeletre és onnan lődd ki a démonokat.Siess. - engedte útjára a lányt, akinek-mivelhogy választása nem nagyon volt-megkereste az emeletre vezető lépcsőt és felsietett rajta.A káosz abból a magasságból még ijesztőbb volt.Démonok özönlöttek befelé a nyitott ajtón és egyre csak többen jöttek.Ám a félelem, ami elöntötte, most egy furcsa nyugalomnak adta át a helyét.A tegezt átvetette a vállán, az íjat a kezébe vette és ráillesztette az első nyilat.Gondolatban visszarepült az átélt emlékbe és úgy tett mindent, ahogy akkor az tanította neki, akitől most az íjat kapta.Az éppen az ajtón belépő csápos démonra célzott és eleresztette a nyilat.Az egy hosszú másidpercig szállt a levegőben, aztán a démon testébe fúródott, aki felkiáltott és összerogyott és halálával visszatért a saját dimenziójába.Ezután Kate már gyorsabban lőtte a démonokat nem hagyva magának időt arra, hogy csodálkozzon vagy féljen.Mikor az utolsó nyilát is kilőtte, lefelé indult, ám egy démon állta útját.Első gondolata az volt, hogy milyen ronda a szájából kálló hatalmas fogakkal, majd a szeráfpengét elővette és a démon felé vágott, ám az gyorsabb volt és fogaival a lány karjához kapott.A harapástól az felsikoltott és rávágott a démonra, mire az elengedte őt.Karját marta a démonvér és egyre jobban hátrált, mígnem háta az emelet korlátját érte.Hátrapillantva látta, hogyha innen leesik, azt nem élné túl.Kockáztatnia kellett, mert a többieknek nem volt idejük arra, hogy vele foglalkozzanak.Belevágott a démonba és hátraesett, de még elkapta a korlátot.Ott lógott a két emelet között, elfordítva arcát a rá spriccelő démonvértől.Szinte csak az arcát nem érte a feketeség.Néhány másodperccel később elengedve a korlátot ájultan zuhant a földre.
Égető fájdalom térítette magához.Mág mindig a csata helyszínén volt a földszinten és egyszerre öt fej hajolt fölé.Az égető érzés egy iróntól származott, ami a gyógyító rúnát rajzolta a bőrére, ám a fájdalom így sem csökkent.
- Szinte mindenhol érte az ichor, csak térdtől lefelé nem a csizma miatt.- hangzott Clary hangja. - El kellett volna bújnia.
- Mostmár ez nem számít... - hallott egy másik hangot, bár nem tudta, ezúttal kiét.
- Az ég szerelmére! - hallották mindannyian Izzy aggódó és féltő hangját. - Nézzetek már rá Alecre.Nem látjátok, hogy mi van velük??
- Túlélheti.- hallatszott egy új, határozottabb hang.Ez Jemhez tartozott. - Egyvalamit meg kell próbálnunk, ha azt akarjuk, hogy túlélje.Alecnek kell kapnia egy gyógyítórúnát Jacetől, így erősebb lesz.
- Akkor próbáljuk meg. - mindenki szó nélkül figyelte, ahogy Jace odalép és az irónt Alec bőréhez érintve adta a rúnát parabataioának.Ezzel egyidőben Kate felsikoltott, mintha a fájdalom őt is érné egyidejűleg.Mindkettejüket le kellett fogni és amikor Jace befejezte a rúnát, mindketten elájultak.

A fájdalom hol erősödött, hol pedig csökkent, bár sosem szűnt meg teljesen.Az időt a látogatók érkezéséhez tudta kapcsolni.Nem tudta, hogy nappal van-e vagy éjszaka,semmi nem volt valóságos, csak a fájdalom.Megmozdulni félt, mert a tűz elborította volna és elvesztette volna az ép eszét és azt nem engedhette meg magának.Azt sem tudta, hol van, hogy mi történik vele és az élete immár csak álomnak látszott.Csak annyit akart, hogy a fájdalom megszűnjön.Bármi áron...Ám egy halvány szikra, hogy a tűzön át vannak, akiknek fontos, akik törődnek vele, arra késztette, hogy harcoljon a túlélésért.Minden akaraterejét arra használja, hogy száműzze a fájdalmat és ebbe kis híján belehalt.Aztán alig észrevehetően, de a tűz, ami eddig égette, elkezdett visszahúzódni ás ez reményt adott, hogy még erősebben próbálkozzon.
Végül úgy szűnt meg, mintha elvágták volna.Egyszercsak már nem volt sehol.A levegővétel könnyűvé vált és már a mozgás sem okozott gondot.Lassan, kínzóan lassan nyitotta ki a szemét és körbenézve látta, hogy a saját szobájában és az ágyában van.Felült, bár szédült, mégis úgy érezte, mozognia kell és megtudnia, mi történt, mialatt ő megvívta a maga harcát a halállal.Óvatosan mozdulva felállt és az ajtóhoz ment.Kinézve a folyosóra semmit nem látott, de hangokat hallott.Isabelle és Clary hangját kihallotta, de nem értette, mit beszélnek.Időnként egy mélyebb, rendreutasító hang is társult hozzá.Ez Roberté, Isabelle apjáé volt.Kate közelebb ment a nappali ajtajához és hallgatózni kezdett.
- Idrisbe kell mennie, hogy az Akadémián tanuljon.- jelentette ki ellentmondást nem tűrően Robert.
- Apa, kérlek...Nem tudod, mit teszel.Ne szakítsd el őket.Ha Kate Idrisbe megy, Alec pedig marad, a távolság fizikai fájdalommal fog járni mindkettejüknek.A fiadról van szó, a bátyámról.
- Nem tudod, mit beszélsz,Isabelle.Mi a bizonyíték arra, hogy a kötelék valóban létezik?
- Azt mondja, hazudunk? - szólt közbe Jace.- A saját lányát hazugnak nevezi?Van valaki, akinek hinne?
- És ha Jemet hívnánk ide?Ha ő mondaná el, mit látott?Nem Néma Testvér már, de említette, hogy a kötelékeket megérzi.Neki hinne? - vetette fel Clary.
- Rendben van.Idehívatom.De annak a kettőnek nem szabad tudnia róla.Semmiről nem tudhatnak.A lány ellenezné, hogy elmenjen innen.
- Még szép, hogy ellenkezne.Én is azt tenném.Kiszakítottuk a megszokott életéből, elrejtettük az emlékeit és belecsöppen egy démontámadás közepébe.Most meg Idrisbe akarja küldeni, hogy még rosszabb legyen neki.
- Szentimentális vagy, akárcsak a többi Herondale, Jace. - Robert hangja hidegen csengett.- A távolság megszünteti majd a köteléket és amikor visszatér ide, hogy letegye az esküt, már gond nélkül szolgálhatja a Klávé érdekeit.
- Nem a Klávét, hanem a mondénokat kell szolgálni és megvédeni a démonoktól.
- A kötelék csak erősebbé teszi őket.Korábban is megvolt, de akkor teljesedett ki, amikor Kate haldoklott.Alec annyira aggódott érte, hogy ez látrehozta.Ha ezt megszakítod, megölöd őket.- mondta Isabelle az utolsó két szót hagsúlyozva.
- Akkor menjenek mindketten. - tette hozzá Jace.- Alec mehetne íjászatot tanítani.De nem sok idejük lenne találkozni, mégis könnyebb lenne nekik.- mondta Jace Clary derekát átkarolva.
- Ez talán elfogadható.De előbb Jamessel fogok beszélni.Biztosnak kell lennem abban, amit teszek.
Odakint Kate a falnak támaszkodott és ijedtében csaknem felsikoltott, amikor Jemet látta közeledni.Tudta, hogy miért hívták és bár nem értett mindent és nem tudta, Idris hol van, azt tudta, hogy el kell innen mennie.Jem szavak nélkül is megértette szomorúságát és odament hozzá.
- Minden rendbe jön.Bíznod kell magadban és a képességeiben.Képes vagy rá.A támadáskor bizonyíottál.Sokakat megmentettél.
- Ez volna a feladazom.Minden árnyvadász feladata.- lehajtotta a fejét.- Hogyan csináltam a dolgot?
- Az elméd emékszik az elrejtett múltadra és krízishelyzetben felszínre hozta.
- De azt sem tudtam, mit teszek. - értetlenül nézett fel rá.
- Dehogynem tudtad.- elmosolyodva lépett közelebb és homlokon csókolta a lányt.- Higgy magadban.- ezzel Kate-et takarva a bent lévők elől ment be a helyiségbe.
Kate visszaballagott a szobájába, azzhogy akart volna, mert eltévedt a folyosók labrintusában és barangolásai során végül nem ott kötött ki, hanem a gyakorlóteremben.Ahogy megnézett ott mindent, eszébe villantak emlékek, amik mint egy film, peregtek le előtte.Egy rúna, egy szeráfpenge, egy érintés.Hallotta, ahogy az ajtó nyitódik mögötte az ajtó.
- Sokat voltam itt akkor.Tudom.A napjaim nagy részét itt töltöttem.Te is tanítottál engem.
- Igen.Nagyon jó harcos voltál és a legfontosabb az volt neked, hogy minél jobb harcos legyél és az emberek világát megvédhesd.A saját boldogulásod elé helyezted őket.
- Most is azt érzem, hogy jó akarok lenni és itt megtalálhatom az emlékeimet.Megtalálhatom önmagamat.
- Ebben én nem akarlak megakadályozni.Tudom, milyen volt Clarynek és ezért támogattalak.
- De nem sikerült.Tudom ám.Hallottam, amit beszéltetek.Nem tudjátok már eltitkolni előlem.Lehet, hogy jobb lesz, ha elmegyek innen.Éppen elég lesz az is, hogy tanulnom kell.Az Akadémiát lehetőségként kell felfognom, hogy mindent megtanulhassak.
- Nem muszáj odamenned.Itt is maradhatsz. - mondta Jace a falnak támaszkodva.- Én is itt tanultam.És mindannyian itt tanultunk az Intézetben.Megosztjuk majd a feladatokat.
- Ha itt maradok, akkor azt fogják mondani, hogy kivételeztek nekem és ujjal mutogatnak nemcsak rám, hanem rátok is.Ha az Aakafémián tanulok, ugyanazon megyek át, mint a többi tanuló és nem lesz kivételezés.A saját magam erejéből akarok ugyanolyan jó lenni, mint voltam.Vissza akarom kapni az életemet.
Ebben a pillanatban Isabelle rontott be, hogy közölje:
- A Klávé üzenetet küldött.
- Nem vártak sokáig. - jegyezte meg Kate kissé gúnyosan.
- Ezt hogy érted? - Isabelle meglepődése nyílvánvaló volt.
- Csak néhány napja vagyok itt...
- Miről beszélsz?Majdnem két hétig voltál eszméletlen.
- Két hétig??Te jó ég! - döbbent le a lány.
- Nem is tudtad?Jace nem mondta el? - nézett megrovóan Jacere Izzy, mire vállvonást kapott válaszul. - Mindegy, most nincs időnk. - legyintett. - Apa beszélni akar veled.Négyszemközt. - tette hozzá.
- Rossz tapasztalatom van az apáddal, de ha ellentmondok neki, azzal nem kerülök előrébb.- sóhajtott.
- Csak gondold át, mit mondasz.Ha megsérted, bármit megtesz, hogy nehezebbé tegye az árnyvadásszá válásodat.Na gyere. - intett a másik lány, majd elindultak a folyosón. - És hogy vagy?
- Mint aki éveket aludt át, de kösz a kérdést. - mosolyodott el.
- Milyen érzés volt? - hangzott az újabb kérdés.
- Mintha lángoltam volna...Mintha belülről égtem volna el és bármit megtettem volna, csak legyen legyen vége a fájdalomnak végre.És aztán hopp - csettintett egyet - egyszercsak vége lett.Mintha varázsütésre történt volna.
- Akárcsak Alecnél. - szaladt ki Isabelle száján, mielőtt még meggondolhatta volna magát.- Felejtsd el.
- Hallottam,nem kell titkolózni.Végighallgattam, ahogy beszélgettek a kötelékről vagy miről.
- Akkor mindent tudsz. - sóhajtotta Izzy és megállt a könyvtár előtt. 
- Nem, még mi sem tudunk mindent.És Alec sem tud semmit.Csak anbyit tudunk, hogy ilyesmi eddig egyetlenegyszer fordult elő.
- Úgy túnik, én ilyen fura vagyok.- vont vállat a lány.
- Figyelj rám. Vigyázz vele. - figyelmeztette újból Isabelle. - Tud kemény is lenni.Jobban teszed, ha nem szólsz vissza neki.Jace megtette és börtönben kötött ki.
Kate bólintott. - Valahogy nem lep meg.- mpndta, majd bement a könyvtárba, ám meglepetésére apát és fiát találta ott.Egy pillanatra megtorpant.
- Isabelle azt mondta, négyszemközt akar beszélni velem. - ment közelebb az íróasztalhoz, ami mögött a férfi ült, de érkezésére felállt.
- Hogy ne rohanj ki, amint mgtudod, hogy a fiam is itt van.Ő is úgy tudta, hogy csak ketten leszünk. - Foglalj helyet, Kate. - udvariassága meglepte a lányt, aki azért leült Alec mellé.
- Azért vagytok itt, mert a Klávé üzenetet küldött.Mindketptaten az Akadémiára mentek.Holnap este indultok egy portálon keresztül.
- Mi az a portál?Ha nem veszi tolakodásnak. - mosolyodott el.
- A portállal bárhová el lehet jutni a világban.Sokkal könnyebb, mintha több órát utazgatnánk. - adta meg a választ Alec.
- Azért kell mindkettőtöknek mennie, mert a Klávéban úgy gondolták, könnyebb lesz, ha lesz valaki, aki elkalauzol téged.Alec ráadásul tanítani is fog az Akadémián. - hazudott Robert szemrebbenés nélkül, ám a lány nem tárta fel, hogy tudja a valódi indokokat, amelyek mindkettejük elutazásához vezettek, csak bólintott.
- Egyetértek.Sokkal könyebb lesz, ha Alec is ott lesz.Sokmindenben a segítségemre lesz. - reagált Kate.
- Csak a legfontosabbakat viheted magaddal.Egyetlen bőröndöt, semmi többet.
- Értettem. - magában elmosolyodott és hogy magára ne haragítsa, hozzátette:
- Mindent megteszek, hogy a lehető legjobban teljesíthessek az Akadémián, eközben pedig fényt deríthetek a múltamra.
- Reméljük.- felállt és megigazította öltönyét, aztán távozott.
- Akkor most én is távozom. - állt fel Kate, ám nem jutot messzire, mert Alec elkapta a karját. 
- Mit nem mondasz el? - kérdezte.
- Nem értem, hogy miről beszélsz. - a lány próbálta kihúzni a karját a szorítából, de az csak erősebb lett.
- Megjátszottad magad az apám előtt, hogy ne jöjjön rá, tudsz valamit, amit ő is.Mit nem kellene tudnod?
- Nem titkolok el semmit sem. - nézett a fiú haragtól jégkék tekintetébe, ami most még inkább hasonlított apjáéra.
- Nem hiszek neked. - lépett közelebb. - Valami történt a démonok támadásakor.Amikor megsérültél.Bele kellett volna halnod.Te nem láttad, hogy nézel ki, de mi igen.Hárman kellettek ahhoz, hogy lefogjanak.
- Fogalmad sincs, hogy mit éreztem.Elképzelni sem tudod azt a fájdalmat, amit átéltem. - most a lányon volt a sor, hogy dühösen nézzen rá.
- Ami azt illeti, de.El tudom képzelni, mert átéltem.Éreztem, amit te éreztél.Meg akartál halni.
- Tessék? - bizonytalanodott el. - Ezt én nem értem.Hogyan érezhetted, ami én?
- Nem tudom.De ki fogom deríteni, abban biztos lehetsz.A többiek tudják, de nem akarnak mondani semmit.Apa is tudja, de ő sem mondja el.Te is tudod.
- Hogy mi van??Na álljunk csak meg egy percre!Én nem...
- Gyűlölöm, amikor hazudnak nekem.Tudom, hogy tudod.Nekem te többé nem tudsz hazudni.
- Egyvalamiben legalább egyetértünk.Gyűlölöm, amikor hazudnak nekem.És mostmár ereszd el a karomat.
- És ha nem teszem meg? - kérdezte Alec hirtelen feltámadt határozottsággal.
- Ismersz engem.Jobban, mint én magam.Neked kellene tudnod, hogyan reagálok rá, nem?Elvégre én nem tudhatom, mert nem emlékszem. - szakította ki a karját Alecéből és elindult.
- Meddig csinálod még ezt? - szólt utána.
- Ameddig el nem mondod, hogy miért kellett mindent elfelejtenem. - megállt egy pillanatra, aztán kiment meg sem állva a szobájáig, ám úgy tűnt, Alec nem hagyja annyiban a dolgot.
- Kate, állj már meg! - kiabált után, de ő mintha meg sem hallotta volna, hanem tovább ment. - Az Angyalra, végig kell futnom utánad az egész Intézetet? - magában káromkodott egyet és futásnak eredt.Elkapta Kate karját és magához rántotta, mire a lány nekiütközött és szó nélkül, ám dühösen tekintett rá.Alec ezt pontosan érezte.Tudta, hogyha el akarja nyerni a bizalmát, akkor meg kell törnie.Ő aztán nem fog virágokkal, csokikkal és romantikus találkozókkal udvarolgatni - noha régen pontosan ezt tette.A lánynak emlékeznie kell rá.Ha dühös, az sem baj.Mindenféle finomkodás nélkül nekitolta a falnak és észrevette, hogy a lány már nem dühös, még akkor sem, ha az akar lenni.Sokkal inkább meglepett.
 - Soha nem szerettelek téged és csak kényszerből megyek veled az Akadémiára.Megértetted, ugye?
- Tökéletesen.Olyan vagy, mint az összes többi pasi.Pedig már kezdtem mást gondolni rólad, de ez hiba volt.Azért megtennéd, hogy nem utálsz majd látványosan?Az kicsit feltűnő lenne. - tette hozzá gúnyos hamgsúllyal.
- Hát persze. - egy hideg, érzelemmentes mosoly kúszott a fiú arcára.- Az nem lenne jó.Holnap este találkozunk. - ezzel elengedte a lányt és anélkül, hogy hátrafordult volna, elment.
Kate csak bámult utána, mert nem értette a váltakozó viselkedését.Egyszer kedves, utána meg ilyen.Saját maga is szentimentálisnak gondolta, de mintha egy része végleg a nem ismert múltban ragadt volna és sosem szabadulhatna onnan - Aleccel együtt.Megfordult és azt a karját dörzsölgetve, amelyiket a fiú szorította, a szobájába ment.
A nap hátralévő részét a szobájában töltötte és ezúttal senki nem zavarta őt meg, bár nem is tudtak volna bemenni, mert bezárta az ajtót.A következő nap éppen elég nehéz lesz, ezek után mg aztán pláne.Nem is értette Alec viselkedését.Egyik pillanatban ilyen, a következőben meg homlokegyenest más.Leült az asztalához és rákönyökölt, elgondolkodva az életén, ami ilyen gyorsan pálfordulást hajtott végre.Mindezt Jacenek köszönheti, aki rávette Alecet, hogy őt szólítsa le.Bár így legalább már nem unalmas a dolog.Egy sóhajjal felállt, a szekrényhez ment és keresett a harci öltözett helyett valami kényelmesebb ruhát.Emiatt mélyen be kellett hajolnia és a szekrény padlójára támaszkodott, ami hirtelen megroggyant alatta, kissé megijesztve a lányt.
- Mi ez? - visszahajolt, hogy alaposabban is megnézze és rájött, hogy a falap leemelhető.Kíváncsian vette le onnan és tette félre, hogy megnézze, mi lehet ott.Remélte, hogy nem üres.Sokmindent látott ott, az ékszerektől a füzeteken át mindent.Aztán volt ott egy doboz, ami az évek alatt beporosodott.Azt kivette és a port letörölte róla, de semmi feliratot nem látott.Egy egyszerű, hoszúkás,bordó doboz volt az, ami az évek alatt óvta azt, ami benne van.Levette a doboz tetejét és elhajtogatta onnan a papírokat.A tetején egy régimódian lepecsételt levél volt, már felbontva.Alatta pedig a legszebb ruha, amit Kate valaha is látott.Egy aranyszínű, a szélein runákkal hímzett pántnélküli ruha volt az.Ezután a levelet vette kézbe.Az elején csak a neve volt régies, elegáns kézírással.Ahogy szétbontotta, látta, hogy a levél nem hosszú, mindössze az oldal felét töltötte be.Az írás határozott, férfias, ám mégis szép volt.Nem tudta, ki írhatta a levelet, de úgy döntött, elolvassa.


"Katherine!
Tudom, hogy nem szereted, ha ajándékokat küldök neked.Bár ez hivatalosan nem ajándék.A hagyományok fontosak.Én is, mint ahogy te is, betartom őket.Ahogy a harci öltözetünk fekete, ahogy a temetésen fehéret viselünk és büszkén viseljük magunkon a rúnákat, mert ezek annak a jelei, hogy harcosok vagyunk és védjük a saját és az emberek világát védjük meg.Emiatt a veszély mindig fenáll.Bármikor meghalhatunk.Ezért nem habozhatunk sokat, ha parabatai-választásról vagy életünk társáról van szó.Ez utóbbi miatt írok neked.Nem vagyok a szavak embere, nem is írok hosszan.Amit küldtem neked, hivatalos lánykérésnek minősül és jól tudod, hogyan adhatsz erre választ.A csomag alján anyám gyűrűje van, az lesz a válasz.Viseled vagy nem.Ma este a születénapi összejövetelen már szeretném, ha meglenne a válaszod.
Alexander Lightwood"

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.