Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. fejezet

2016.01.28

6. fejezet

Amelyben Kate ismét találkozik Magnus Bane-nel, a boszorkánymesterrel és elmegy az Árnyvadász Akadémiára, Alec pedig vele tart, ám az eseményekre számára sajnálatos módon nem lesz befolyása.

Egy darabig csak ült a földön, a levéllel a kezében a ruhát bámulva.Úgy vélte, hogy ez biztosan nem neki szólt.Lehetett ebben a szobában egy másik lány, akinek Katherine volt a neve, bár az elméje arra ösztökélte, hogy derítse ki az igazságot erről az egészről, mert már kezdett egyre jobban belekeveredni nemcsak az árnyvadászosdiba, hanem a családi kapcsolataikba is.Volt egy olyan érzése, hogy inkább harcolna démonokkal, minthogy a fél életét a rokoni szálak kibogozásával töltse el.Márpedig valamelyik családnak ő is tagja volt, csak éppen ő nem tudta, hogy melyiké.

Mindenesetre bárkinek is küldték ezt a ruhát, furcsa egy hagyomány az, ha az esküvői ruhát a vőlegény küldi el a menyasszonynak, ezzel megkérve a kezét.Bár előnyként talán az hozható fel, hogy így nem kell kínos lánykérési pillanatokat átélni egyik félnek sem.Pláne, ha a lány válasza nemlegesnek bizonyul.
Visszatette a levelet a dobozba és lecsukta azt, ám nem tette vissza rejtekhelyére, hanem az ágyára tette és tovább folytatta a kíváncsiskodást a rejtekhelyen található dolgok között.Talált egy régi, vörös bársonykötésű naplót.Le volt lakatolva, ami azt jelentette, hogy bárkié is volt, még így is félt attól, hogy megtalálhatják és elolvashatják.Ezt is a dobozra tette, mert egyre kíváncsibb volt, hogy kié lehetett.Talált még ott rajzokat, feleslegesnek tűnő fecniket és még egy dobozt.Ezúttal ez kicsi volt és keskeny, olyan, amiben ékszereket szoktak tartani, ám ebben nem ékszer volt, hanem valami más.Egy kb. 10-12 centis tárgy volt rúnákkal televésve.Körbefutott rajta egy külső piros díszítés, ami leginkább egy szalag lehetett volna, ha nem éppen egy irónról van szó.Ahogy a kezébe vette, szinte életre kelt az irón és egy belső hang arra késztette, hogy illessze a bőréhez és rajzoljon.

- Egyszer úgyis meg kell tennem, nem igaz? - fogát összeszorítva a bőréhez illesztette és elkezdte a hurkokat és vonalakat és kanyarokat rajzolni.Ebben emlékei segítették őt és végül, ahogy elemelte az irónt a bőrétől, jobb alkarján a tisztánlátó rúna kapott helyet. - Annyira nem is fájt, csak egy kicsit. - elmosolyodott és az irónt a csizmájába rejtette, majd folytatta a kutakodást.Mikor végzett, mindent visszarendezett a helyére és a naplóval a kezében az ágyhoz ment és leült vele.Azon gondolkodott, hogyan nyithatná ki, mert a lakaton a kis lyukba egyetlen kulcs sem fért volna be, ezért nem is értette, hogyan zárták le.Ám fejébe toluló emlékei ismét segítették, ezúttal egy megérzéssel:hogy az irón lehet a kulcs.
- Egy próbát megér. - elővette a irónt és a lakatba illesztve elfordította előbb az egyik irányba, aztán amikor ez nem hozott sikert, az ellenkező irányba fordította.Ekkor kattant a lakat és a napló kinyílt.Levette róla a lakatot és az ágyra tette maga mellé az irónnal együtt.
Végigsimította a napló puha bársonyborítását, végül kinyitotta.Két boríték hullott belőle a padlóra.Kézbe vette őket és találomra kinyitotta az egyiket.Egy levél volt az.A tulajdonos saját magának címezte.A kézírás láttán a döbbenet úgy uralkodott el a lányon, ahogy még soha: a saját kézírása volt az.

"Kate!

Még mindig nem tudom elhinni, hogy saját magamnak írok levelet, de kénytelen vagyok ezt tenni.A körülmények kényszerítettek rá, hogy megtegyem, mert mindent el fognak venni tőlem.Képzelem ,hogy érezheted magadat, ha már idáig eljutottál, hogy ezt megtaláltad.Tanácstalan vagy és semmit nem értesz,ami a történtek után nem csoda.Ha beköltöztettek ebbe a szobába, akkor már egy ideje itt lehetsz, akkor teljesen nem ismeretlen előtted az árnyvadászok világa.Mindent meg fogsz tanulni, mindegy hogy az Akadémián vagy itt az Intézetben.Remélem, az irónt megtaláltad.Ajándékba kaptam, amikor az első démont megöltem.Rendkívül hasznos tárgy.Bárhová magaddal viheted, kis helyen is elfér.A másik borítékban fényképeket találsz és egy pendrive-ot videókkal, de előbb ezt olvasd el, mert szeretném, hogy ne másodkézből tudj meg mindent, hanem egyenesen tőlem-vagyis magadtól.

14 évesen találkoztam először az árnyvadászokkal.Egy démonrazziába csöppentem, amikor moziból mentem haza.Jace, Alec és Isabelle járőrözött éppen.Csak álltam és bámultam.Azt hittem, hallucinálok.Amikor az egyik démon észrevett, azonnal futásnak eredtem, de az elkapott a lábamnál rántva le.Megfordulva ott kezdtem el rúgni, ahol értem, ám egyszercsak lerogyott mellém.Alec lőtte le, aztán felsegített.Ezután az Intézetbe kerültem és megtanultam mindent, amit egy árnyvadásznak kell.Jó ha tudod, hogyan kerültél legelőször kapcsolatba ezzel az egésszel.Ne mástól tudd meg.Mindannyian jó barátaim lettek és a tanulás során még jobban összekovácsolódtunk.Megtaláltam itt az otthonom.Volt családom és voltak barátaim is.A szerelmet is megtaláltam.Gondolom, nem meglepő számodra, hogy Alec az, akibe beleszerettem.Mostanra biztosan észrevetted már a  fura viselkedését.A helyzetemet nehezítette, hogy Alec akkortájt a parabataiába, Jacebe volt szerelmes, így őrizgettem magamban az érzéseimet és vártam a napi edzéseket, amikor Aleccel gyakorolhattam.Az is több volt, mint a semmi.
A naplónk majd részletesebben elmond mindent, egyelőre legyen annyi, hogy bár Aleccel mindössze kétszer csókolóztunk, ám ő megkérte a kezemet árnyvadász szokás szerint.Egy héttel később olyan események történtek, amik miatt majdnem mind meghaltunk és az Intézet is majdnem elpusztult.Miután a nehezén túlestünk, kihallgattam egy beszélgetést.Ebből derült ki, hogy - az akkor már vőlegényem - Alec vezényletével kitalálták, hogy túl fiatalon éltem át ezeket a dolgokat és el kell rejteni az emlékeimet.Később úgy tettem, mintha semmit nem tudnék arról, amit terveznek, ezért amikor ezen levél megírása előtt egy órával Alec azzal jött be, hogy Magnushoz kell mennünk este megidézni egy démont, mosolyogva egyeztem bele.Amikor elment, azonnal öszeszedtem a legfontosabb dolgaimat és a szekrény talapzatában felfedezett kis rejtekhelyemre tettem őket.A naplót is beleértve.Ott nem találhatják meg.Remélem, ezzel a segítségemre-segítségedre lehettem.Mindenképpen olvasd majd el.Most jöhetnek a fényképek.Sok sikert."

Kate megdöbbenve olvasta a saját maga által neki írt sorokat.Tudta, hogy mire készülnek és felkészítette önmagát az esetleges visszatérésre.Úgy tűnik, okosabb, mint amilyennek hitte magát.Nem tehetett semmit sem az ellen, hogy elrejtsék az emlékeit, de önmagának segíthetett.Ráadásul senki nem tudott róla.

Kézbe vette a másik borítékot, amiben a képek voltak és kivette őket.Mindegyiken rajta volt ő maga.Több közös képe volt Isabellel és Jace-szel, ám Aleccel sokkal több.Sok képen mosolyogtak.Testvéreknek tűntek, akárcsak Jacesszel, de volt néhány lopott pillanat is, mint amikor csak nézték egymást, fogták egymás kezét vagy éppen a könyvtárban táncoltak, miközben a háttérben odakint esett az eső.
Mindez a sok apró pillanat régi életének egy darabja volt, amit nem értett.Irigyelte önmagát ezekért a dolgokért.Árnyvadásznak lenni nem könnyű, ezt már tudta.Ők mégis boldogok voltak együtt négyen.Érezte magában azt a régi Katherinet, aki akkor volt, de az emlékekkel együtt azt is mélyre elrejtették.

 

Másnap a megadott időben egyetlen bőröndjével és vállon átvethető táskájával harci öltözetben ott állt a könyvtárban, ahonnan indulnak a portállal.A naplót és a ruhát is magával hozta, hogy szabadidejében olvashassa majd, megismerve saját magát.Mindenki befutott már és elbúcsúztak, kivéve Alecet.Még Magnus is ott volt és készen állt a portál megnyitására.Ahogy az indulás ideje közeledett, mindenki egyre nyugtalanabb volt.Indulás előtt egy perccel Alec is befutott egy sporttáskával a kezében, szintén harci öltözékben.

- Ez nagyon ki lett számítva. - jegyezte meg Isabelle, bátyjára pillantva.

- Dolgom volt. - hangzott a komor válasz. - Indulhatunk. - állt meg Kate mellett.A lány most valahogy máshogy nézett rá, de nem tudta volna megmondani, hogy mi volt más.Mintha a régi Kate nézett volna rá.Ugyanaz a határozottság, ugyanaz a tűz volt benne, de újat is látott rajta:hideg távolságtartást.Eközben Magnus megnyitotta a portált és a figyelmük már afelé terelődött.A portál olyan volt, mint egy ajtó, színe olyan, mint a tengeré és bár átlátszónak tűnt, a tökörképüket mégsem látták benne. - Csak át kell menned rajta.Semmit nem fogsz érezni.

- Rendben. - miután a lány még egyszer megszemlélte a portált, fogta a bőröndjét és keresztülsétált rajta és egy réten találta magát a távolban egy réginek tűnő épülettel.A szél fújta a haját és a levegőben virágok illata terjengett.A távolból futó léptek és gyakorlás zaját hozta a szél.

- Ez hát Idris. - mondta csak úgy magának. - Kellemes.

- Egyetértek.Bár háború idején az ember ezt valahogy kevésbé veszi észre.De akkor is megvan a maga szépsége. - válaszolta Alec.

- Nem is értem, miért nem akarták a többiek, hogy idejöjjek tanulni. - indultak el az ösvényen.

- Holnap ilyenkor már más lesz a véleményed. - mulatott magában a fiú. - Utálni fogod.

- Te csak ne legyél abban olyan biztos. - tűrte el a szél miatt összekuszálódott haját. - Mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legjobb legyek.

- Régen is ilyen voltál.Ilyen határozott és céltudatos.Ez majd jól fog jönni.

- Kár, hogy én erre nem emlékszem. - válaszolta morcosan.- De ami késik, nem múlik, nem igaz?

Az Akadémia közelről már nem volt olyan szívderítő látvány, mint távolról.Sokkal kevésbé volt festői, sokkal inkább romos és nem túlzás azt mondani, hogy düledező.A tanítás kellős közepén érkeztek, amikor mindenki odakint gyakorolt a futástól a szeráfpenge használatán át a fáról való leugrásig mindent.

- Rosszabb is lehetne, nem igaz? - nézett körbe az Akadémián.

- Erre nem fogadnék.Ne lepődj meg semmin sem. - gyors léptekkel átvágott az udvaron, Kate pedig utána.Jó néhányan észrevették Alecet és a fiúk elismerő pillantással üdvözölték, a lányok pedig bájmosollyal és néhányan nem kicsit feltűnően bámulták meg.Biztos hozzászokhatott, mert figyelmen kívül hagyta őket és egyenesen a futást gyakorlókhoz ment oda és váltott pár szót az edzővel, aki hirtelen elkiáltotta magát:

- Lewis, jöjjön ide. - Kate már kezdte sejteni, hogy meg fog gyűlni a baja ezzel az Akadémiával.Az edző hangjában semmi kedvesség nem volt, csak szigorúság.Kérésére egy barna hajú, szemüveges fiú futott oda lihegve hozzájuk. - Beszélni akarnak veled.

Kicsit távolabb mentek a futó társaságtól és a fiú, akit Lewisnak szólítottak, kezdte el a beszélgetést:

- Na mizu, Alec?Ki a csajod? - kérdezte még mindig a futástól lihegve.

- Ő nem a csajom. - jelentette ki a kérdezett. - Ő itt Katherine Highland.Most kezd itt tanulni.Mindketten elsőévesek vagytok, gondoltam megismerkedhetnétek.

 - Helló, Katherine.Simon vagyok. - nyújtott kezet a lánynak.

- Szia, Simon. - fogadta el a feléje nyújtott kezet. - Remélem, jól megleszünk. - mosolygott.

- Simonnak bonyolult a múltja, akárcsak neked.Az ő emlékeit is kitörölték az árnyvilágról.

- Sorstársak vagyunk. - ölelte meg Simon Katet. - Lekötelezel, Kate.Nem vagyok egyedül.

- Ennek örülök.Rossz lett volna egyedül lenni ezzel. - mosolygott Kate, mire Alec felsóhajtott.

- Én intézkedem a szobánk felől. - szólt Alec, majd a táskájával együtt  elment,Katenek pedig csak akkor esett le,mit mondott.

- Szobánk?Na álljunk meg egy percre! - tette a kezét csípőre Kate. - Én nem alszom vele egy szobában.

- Gondolom, Alec tanítani jött, szóval jobban jársz, hogyha megosztja veled a szobát, minthogy az alagsorban kelljen laknod.

- Miért, mi van ott?

- Penészes fal, egerek, patkányok és pókok.Na meg persze kényelmetlen ágy. - tette még hozzá.

- Azt hiszem, az alagsort visszautasítom. - válaszolt fintorogva.

- Szóval te és ő mióta vagytok együtt? - tért rá Simon.

- Micsoda? - Kate hangja egy oktávval feljebb csúszott. Mi nem vagyunk együtt. - jelentette ki. - Vagyis nem tudom.Túl sok még a homályos folt a múltamban, hiába emlékszem már pár dologra. - fogta a kezébe nyaklánca angyalmedálját.

- Azt kitől kaptad? - bökött a fiú a nyakláncra.

- Születésnapomra Alectől.Arra már legalább emlékszem.

- Akkor neked sem egyszerű a szerelmi életed. - mosolyodott el Simon szomorúan. - Én Alec húgával jártam, de nem emlékszem rá.

- Isabellel? - kerekedtek el Kate szemei a meglepődéstől. - Ez most komoly?

- Teljes mértékben.Az emlékeimet egy démon vette el és sosem kaphatom vissza őket.Sosem leszek az, aki megjárta a poklot, vámpír lett és magába bolondította Isabellet.És a legrosszabb, hogy ő ezt tudja.Az az ember akarok lenni, akit ő szeretett.Aki hős volt és aki megmentett mindenkit.De nem az vagyok.Én más vagyok.

- Ismerős.Én is pont így érzem magam.Rajtam kívül mindenki emlékszik, de egyikük sem hajlandó beszélni. - sóhajtott Kate frusztráltan.

- Tudod, hogy egy kicsit Jacere emlékeztetsz? - kérdezte Simon elgondolkodva.

- Miért pont Jace?

- A gesztusaid, a határozottságod és a hajad. - nevette el magát a fiú.

- Ki nem állhatom a hajamat. - simított végig szőke hajfürtjein.

- Pedig jól áll. - jegyezte meg Simon éppen akkor, amikor az órának vége lett és mindenki elindult befelé. - Menjünk.A portán megkérdezheted, merre van a szobád.

Együtt mentek be a diákok áradatában, akik néha megnézték a lányt, aki feszengett az őt érő pillantásoktól.

- Miért néznek engem ennyire? - kérdezte súgva.

- Két okból: először is Aleccel jöttél, másodszor pedig jól nézel ki a harci öltözékben. - Kate kérdő tekintetére csak vállat vont és odakormányozta a lányt a portáshoz az aulában.

- Jó napot.Azt szeretném kérdezni, hogy hol a szobám?

- Egy pillanat. - aztán mintha rájött volna. - Maga az a Katherine, aki a Lightwood fiatalemberrel jött.Azt üzente, hogy az ön szobája a 13-as.Simon, odakísérné?

- Hát persze.Gyere, Kate. - karon fogta a lányt és a folyosókon kísérgette a szobája felé. - Szerencséd van, hogy nem az alagsorban kötöttél ki, hanem az emeleten.Ez egy fokkal jobb.

- Remélem is.Bár nehéz lesz.Tudod, én már egyszer voltam árnyvadász, de elrejtették az emlékeimet.Aztán valami hipnózissal vagy mivel sikerült elkapnom egy emlékemet és megtaláltam a saját régi naplómat, amiben figyelmezettem magamat, hogy mit akarnak csinálni velem.

- Előre tudtad? - lepődött meg a fiú.

- A régi önmagam legalábbis tudta.Levelet írtam magamnak és elrejtettem a naplómat is, hogyha később visszajutnék ide, akkor tájékozódhassak.

- És megtudtál már valamit? - kérdezte bekanyarodva egy folyosóra.

- 14 évesen találkoztam először ezzel az egésszel és egy héttel az emlékeim elrejtése előtt Alec megkérte a kezem.

- Tessék?? - Simon szemöldöke a homlokáig szaladt. - Ez komoly?

-Igen, de ne kiabálj. - intette csendre a lány. - Ezzel a gyűrűvel. - elővette a zsebéből a gyűrűt, amiben egy rubint volt, arannyal körbevéve.

- Hűha.Ez nem semmi. - szemlélte meg a gyűrűt. - És igent mondtál? - kíváncsiskodott, mire egy ajtó a folyosón kivágódott egy ajtó.

- Akkor én most megyek valahova.Remélem, még találkozunk.Sok sikert a múltaddal.

- Köszönöm, Simon. - ahogy a fiú után fordult, a gyűrűt felhúzta a jobb kezének gyűrűsujjára és felsóhajtva megfogta a bőröndjét és odament Alechez, aki elállta az ajtót.
- Beengedsz? - kérdezte felpillantva Kate.

- Igen, persze. - odébbállt, de azért szúrós tekintettel nézett Simon után és becsukta az ajtót, amikor Kate bement. - Az ajtóhoz közeli ágy a tiéd.Az enyém a másik.

Szótlanul pakolták ki a dolgaikat és csak akkor álltak meg, amikor Kate összehúzta a már üres bőröndje cipzárját és Alec észrevette a gyűrűt.Azonnal odament hozzá az ágyat megkerülve és elkapta a kezét.

- Ez meg hogy került hozzád? - kérdezte ingerülten.

- Semmi közöd hozzá. - rántotta el a kezét a lány és a bőröndöt az ágy alá csúztatta.

- És ha azt mondom, hogy az enyém?

- És ha azt mondom, hogy bizonyítsd be, hogy a tiéd? - vágott vissza. - Különben pedig világossá tetted, hogy egyáltalán nem érdekellek.Hát ez se foglalkoztasson.

- Az a családi gyűrűnk.Szeretném, ha visszadnád.

- Valóban?Hát én is sok mindent szeretnék.Például szeretném visszakapni az eddigi életemet.Sőt tudod, mit.A múltamat akarom visszakapni, amikor mindenem megvolt, amit az életben akartam.Majd ha azt vissza tudod adni, akkor beszélhetünk.De addig szállj le rólam. - ült le az ágyra egy könyvvel a kezében és tudomást sem vett Alecről.

Annyira dühös volt, hogy nem is haladt a könyvvel.Ezt nyílván Alec is észrevette, de nem tette szóvá.Ő ellenben nem tettette, hogy csinál is valamit: ült és elgondolkodva bámult maga elé.Amikor aztán megszólalt a vacsorára hívó csengő, a lány úgy pattant fel, mint akit megcsíptek.

- Nem is tudod, hol az ebédlő.

- Nem lesz nehéz megtalálnom.Gondolom, mindenki odamegy, nem?Vagy te nem szándékozol lemenni?

- Dehogynem. - síri csendben, együtt mentek le, meg sem próbálva látszatra megtartani az eddigi barátságos hangulatot.Egy temetőben is több derűt lel az ember, mint az ő társaságukban.Mikor leértek, Alec keresett egy a többitől távol eső asztalt. - Ülj le.Mindjárt jövök.

Miután elment, Kate morcosan leült az asztalhoz.Simon masírozott oda hozzá.

- Már azt hittem, kitör a háború.Érezhető a feszültség köztetek.

- Tudod, Simon, kezdem úgy érezni, hogy Alec hülyének néz engem. - figyelte az éppen a dékánnal beszélgető árnyvadászt. - Egyszer majdnem megcsókol, utána pedig közli, hogy egyáltalán nem érdeklem.
- Amikor én legutóbb láttam, Alec Magnussal járt.A boszorkánymesterrel.

- Erre nem volt nehéz rájönnöm.Rajtakaptam őket, hogy csókolóznak. - vont vállat. - Már rájöttem, hogy itt semmin nem szabad meglepődnöm, mert akkor csak összezavarodnék.

- Alec furcsa.Minden krízishelyzetben nyugodtnak láttam.Semmi nem hozza ki a sodrából.
- Érdekes, valóban.Egy részem mintha úgy ismerné, ahogy soha senki más nem ismerte.Másrészt pedig úgy érzem, mintha egyáltalán nem ismerném.

- Isabelle azt hiszi, lehetek még ugyanaz, aki voltam.Akit ő szeretett.De az emlékeimet tövestől kitépték,alig maradt valami utánuk.Csak álmomban tűntek fel villanásnyi időre.Aztán egy nap jöttem ki a suliból és egy macskaszemű pasi a maga laza stílusában odajött hozzá és bemutatkozott.Egy könyvet adott erről az árnyvilágról és azt mondta, ha akarok, tanulhatok.Árnyvadász lehet belőlem.Bolondnak néztem.De az egész túl fura volt és minden annyira logikusnak tűnt.
- Mit tettél? - kérdezte Kate kíváncsian.

- Belelapoztam a könyvbe és akkor mintha kattant volna valami.Mintha a lelkem mélyén tudtam volna, hogy idetartozom. - sóhajtott. - Most pedig itt vagyok, tanulom az árnyvadászok történelmét, naponta több mérföldet futok és fákról ugrálok le.

- Nálam akkor kattant az a bizonyos kapcsoló, amikor az emlékeimbe pillantottam.Belekerültem a múltbéli önmagamba és átéltem az emléket.Bizarr volt.Mintha egy film szereplője lennék, de az eseményeket nem én irányítanám. - Alecre pillantott. - Ő volt benne.

- Sejtettem.Látszik rajtad, hogy nem vagy vele tisztában.

- Az ég szerelmére, a menyasszonya voltam! - fakadt ki halkan. - Hogy lehet ezt egyáltalán felfogni?

- Nehezen...De jobb, ha megyek.Forgószél közeledik. - mosolyogva ment vissza a saját asztalához.

- Látom, jól elbeszélgettetek Simonnal. - pillantott a már a barátaival beszélgető fiú után, aki valamit nagy gesztussal magyarázott valamit éppen.

- Igen.Abban hasonlítunk, hogy nincsenek emlékeink.Van egy közös témánk.Kezdetnek nem rossz.És mikor vacsorázunk?

 - Őszintén szólva megnéztem, mi lenne a vacsora és az valami beazonosíthatatlan valami.Úgy döntöttem, a városban eszünk.Menjünk. - intett az ebédlő kijárata felé.

- Én nem akarok elmenni. - válaszolt Kate karba tett kézzel.

- Beszélnünk kell. - célzatosan a gyűrűre nézett.

- Akkor mégiscsak menjünk . - állt fel a lány és Alecet gondosan kikerülve ment a folyosóra. - Hallgatlak.

- Gyere.- kivezette a lányt az Akadémiáról és azon az úton indultak el, amelyen jöttek.

Percekig szótlanul haladtak.Ez nem az a fajta kínos csend volt, hanem inkább nyugodt.Mindketten tudták, hogy a másik tud olyan dolgokat, amiket ő maga nem és ma fontos dolgok derülnek ki.

- Nos?Elárulnád, hogy miért hívtál ki ahelyett, hogy odabent maradattam volna? - törte meg Kate a csendet, a imkor ahhoz a réthez érkeztek, ahova a portállal jöttek.

- Úgy gondoltam, hogy jpbb, ha tőlem tudod meg a múltad - tekintve, hogy része voltam, minthogy más mondja azt el.Ennyivel tartozom neked. - ismerte el Alec.

- Hát akkor halljuk. - sóhajtott Kate, miközben továbbhaladtak a főváros, Alicante fényeit követve.

- Fiatalok voktunk. - kezdte Alec. - Fiatalabbak, mint te most, de elvárták tőlünk ugyanazt az elhivazottságot és képességeket, mint a felnőttektől.Ezért démonvadászatokra kellett mennünk.Aznap este már késő volt.Az Intézet felé tartottunk, amikor észrevettük azt a démont...


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.