Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. fejezet

2016.02.18

7. fejezet

Melyben a múlt egy szelete feltárul Kate előtt és egy kicsit megismeri a fővárost, Alicantét.

6 évvel ezelőtt

/Kate szemszög/

A moziból ballagtam éppen hazafelé.Nagyon örültem, hogy anya megengedte, hogy eljöjjek, bár a dolgokon azért van még mit javítani.Fel kellett hívnom, amikor odaértem és amikor vége lett és elindultam haza.Mivel az utolsó busz már elment, gyalog voltam kénytelen hazaindulni, bár csak három saroknyit kell jönnöm, ami azért nem nagy áldozat egy ilyen kellemes júniusi estén.Szélesen mosolyogva haladtam az utcán, amikor valamerre előttem zajt hallottam:futó lábak és kiáltozás zaját, ám látni semmit nem láttam a sötétség miatt.Mindenképpen arra kellett mennem, ezért úgy gondoltam, megnézem, mi folyik ott.Abból bajom nem lehet.Aztán meg azt sem mondhatják rám, hogy szándékosan meglesem őket, mert erre lakom.Ám amint az utcánkba érten, nem várt dolgot láttam meg.Számítottam én mindenre: részeg tinikre, rablásra, késelésre, erőszakolásra, egyáltalán bármire, ami csak lehetséges.De ez??Olyannyira megdöbbentett, amit láttam, hogy mozdulni sem bírtam, mintha gyökeret eresztettem volna a betonba.Ugyanis az utca közepén három fiatal harcolt valami csápos - fogas mérgező valamikkel.Két fiú volt és egy lány.A fiúk kardja villogott a sötét éjszakában, a lánynál pedig egy korbács volt, amivel úgy segítette társait, hogy ő maga közben távol maradt.Ránézésre egy összeszokott triónak tűnt, akik olyan gyorsan és kecsesen mozogtak, amire egy ember nem lenne képes.Nem láttam rendesen ilyen távolságból, de mintha tele lettek volna tetoválásokkal.

Amíg álltam és néztem, az egyik lény felém fordult és elindult arra, ahol voltam.A többiek nyilván nem vették ezt észre, mert nem hagyták abba az öldökést, a lény pedig csak közeledett felém, én pedig hátrálni kezdtem előle.Mivelhogy hátul nincs szemem, egy kőbe ütközve hátraestem és úgy kezdtem tovább hátrálni.A lényből valami fekete nyálka csöpögött rám, megégetve ezzel a bőrömet.Felsikítottam a rám törő égető fájdalomtól.Úgy éreztem, mintha lángoltam volna.Kétségbeesetten hátráltam tovább, ám egyszer csak kiabálást hallottam és a lény nyakába nyíl fúródott, majd egyszerűen eltűnt.Valaki megérintette a vállamat, mire én azonnal elrántottam.

- Nem bántalak.Segíteni akarok. - hangja megnyugtató volt és kezét ismét a vállamon volt. - Engedd, hogy megnézzem.Nem lesz semmi baj.

A nyomásnak engedve hagytam, hogy sérült bal vállamat megnézze és a fejemet elfordítottam.Hamarosan egy sóhajt hallottam, majd némi káromkodást.Utóbbira már odafordítottam a fejem és egy lehetetlenül kék aggódó szempárral néztem szembe.

- Ki vagy te? - kérdeztem a fájdalomtól akadozó hangon.

- A nevem Alec.Segítek neked.Jobban leszel. - elővett egy tollhoz hasonló szerkezetet, amin ugyanolyan jelek voltak, mint a tetoválásai.

- Nincs időnk.Fájni fog, de hamar rendbe jössz. - nyugtatott meg, majd azt a valamit a kulcscsontomhoz érintette és rajzolni kezdett vele.Csaknem ugyanannyira égetett, mint a sérülésem, de a fájdalom kezdett enyhülni és csak valami tompa sajgás maradt.Megpróbáltam felülni és némi szédülés kíséretében sikerült is.

- Aú. - tettem hozzá a dologhoz és a karomra támaszkodtam.A felállással is megpróbálkoztam, de ez már nehezebben ment, mert a szédülés erősebb lett.Alec elkapta a karom, hogy megtámogasson és segített felállnom.A karjára támaszkodtam, hogy ne essek el.

- Jobban vagy? - kérdezte nyugodtan.

- Nem tudom.Fogalmam sincs.Igazából... - felé fordultam.

Ekkor történt meg.Mint valami rossz romantikus regényben, egyszerűen úgy éreztem, hogy ismerem.Jobban, mint bárki más.Egyetlen pillanatig tartott csak az egész, senki nem vette észre, de én igen.És az arckifejezéséből ítélve ő is.

- Gyere, menjünk. - a trió másik két tagja felé mentünk, akik méltatlankodni kezdtek, amint megláttak.

- Mit csinálsz?Nem hozhatod be az Intézetbe.Ez őrültség. - mondta a lány.

- Hagyd itt.Majd azt hiszi, hogy álmodott. - legyintett a fiú.

 - Rúnát kellett rajzolnom rá.Az ichor miatt.Meghalt volna. - magyarázta Alec a többieknek. - És nem halt meg.Ha ember lenne, meghalt volna.

- Tessék? Egy új árnyvadász? - lepődött meg a lány. - Ez lehetetlen.A Klávé tudna róla.

- Nézd meg az iratzét a vállán. - hátrahúzta a hajamat a vállaról, ami időközben előrehullt.

- Igaza van. - bólintott Jace megszemlélve az iratzét. - Az Intézetbe kell vinnünk.Szólunk Hodgenak. - ezzel elindult, mi pedig utána.

Egyáltalán nem értettem semmit ebből az egészből, amit itt beszélgettek, de azért velük mentem.Azonban Alecet lelassítottam, jócskán lemaradtunk.Egyszercsak megállt, szembefordult velem és fújtatott egyet.

- Ez így nem lesz jó.Na gyere. - mikor a karjába kapott, meglepetten sikkantottam egyet és átkaroltam a nyakát. - Bocs, hogy megijesztettelek. - lenézett rám és elmosolyodott.Olyan őszinte mosoly volt ez, amiért a lány osztálytársaim ölni tudnának.Visszamosolyogtam rá és a vállára hajtottam a fejemet, aztán elindultunk utánuk.Nem értettem semmit, de pillanatnyilag nem is akartam...


/A jelen/

Hát így történt.Így találkoztunk először. - fejezte be Alec a mesélést, miközben a főtérre értünk.

- Úgy hangzik, mint valami rossz könyv első fejezete. - nevettem el magam mellette sétálva.

- Neked az is volt.Az új életed első fejezete. - vágta zsebre a kezét. - És nekem is az volt.

- Mintha egy másik emberről beszélnél.Téged például még nem nagyon láttalak mosolyogni. - ültem le a szökőkút szélére és a kezemet a vízbe lógattam.

- Más is voltam. - ült le mellém és ő is a vízbe lógatta a kezét. - Azóta megváltoztam.
- Azt vettem észre. - horkantam fel és kevergettem a vizet. - Nálad komorabb emberrel még nem találkoztam.

- Pedig nem vagyok komor.Nem érzem annak magam...Nem voltam az...

Kellemes csend telepedett ránk, csak néztük és kevergettük a szökőkút vizét.A kimondatlan szavak ott voltak közöttünk, de féltünk kimondani őket.Én a magam részéről inkább szembementem volna 100 démonnal, minthogy elmondjam:tudok a közös múltunkról.Ám egyszercsak Alec keze véletlenül hozzáért az enyémhez és nem is engedte el.Felpillantottam rá, éppen akkor, amikor ő rám.Olyan ismerős volt a helyzet, éreztem, hogy már volt hasonló.Nem mozdultam meg, amikor a keze lassan feljebb siklott a karomon.Éreztem a kabáton át, hogy hol jár a keze, de én csak az arcát néztem.A keze már a vállamon járt, amikor alig észrevehetően közelebb ült hozzám.Bizarr kötődésünknek köszönhetően éreztem, amit ő, bár nem értettem, hogyan.Kék szemei az én zöld szemembe mélyedtek, de én nem tudtam állni a tekintetét, lehajtottam a fejem.
Te jó ég, olyan vagyok, mint valami szánalmasan rajongó tinilány, akire végre felfigyelt a suli legjobb pasija. - gondoltam és sóhajtottam egyet.Alec az állam alá csúsztatta a kezét, és felemelte a fejem.

- Szeretném tudni, hogy most mire gondolsz. - hajolt közelebb.

- Én nem szeretném, ha tudnád... - nevettem el magam.

- A szemedben látom, hogy mire gondolsz.Vagyis csak sejtem...

Mostmár olyan közel volt hozzám, hogy a szemében saját magamat láttam tükröződni.Amikor már éppen megcsókolhatott volna, rohanó lépteket hallottam mögülünk, mire Alec elkáromkodta magát:

- Hogy az Angyal... -elhúzódott és megsimogatta az arcomat. - Innen folytatjuk.Az Angyalra esküszöm. - közeledő felé fordult, aki Jace volt. - Egyetlen napom sem lehet nélküled? - állt fel.

- Szerencsére nem. - vigyorgott Jace. - Komolyra fordítva a szót, azért vagyok itt, mert először is én is tanítani fogok, másodszor pedig, hogy közöljem, hogy a Klávé hívatott téged, Kate.

- Ehhez feltétlenül ide kellett jönnöd, hogy pont most személyesen közöld, hogy jelenléteddel emeled az Akadémia színvonalát? - kérdeztem gúnyosan.

- Igen, pontosan. - mutatott rá a lényegre a kérdezett.

- Ennek rendkívül örülök, mert a lehető legrosszabb pillanatot választottad, de köszi szépen.Komolyan. - álltam fel most én is karba tett kézzel.

- Szívesen. - füléig szaladó elégedett vigyorát valószínűleg semmi nem tudja letörölni.

- Megnézném én azt, hogy valaki letörli az arcodról azt a vigyort. - vágtam vissza.

- Milyen harcias vagy.Talán az Akadémia volt rád ilyen hatással vagy...

- Ezt fejezd be, Jace. - szólt rá Alec a mostanra már megszokott komolyságával.Úgy szólt parabataiához, mint amikor egy gyereket utasítanak rendre, aki rosszat csinált.Nyoma sem volt már a két perccel ezelőtti gyengédségnek.

- De feltételezem, hogy nem most rögtön hívat a Klávé, igaz? - vontam fel a szemöldököm.

- Csak gondoltam szólok. - mentegetőzött Jace. - Amúgy holnap délután kell menned és megkapod kísérőnek a két legjóképűbb árnyvadászt.

- Ahelyett, hogy az egódat fényeznéd, elárulhatnád, hogy ki az.Mert gondolom az egyik te vagy.

- Természetesen én vagyok...és Alec a másik kísérőd.Egy Lightwood és egy Herondale oldalán fogsz bevonulni a Tanácsterembe.

- És ez miért fontos? - kérdeztem értetlenül.

- Mert a mi családjaink a leghíresebb árnyvadász családok közé tartoznak.Ha velünk mész be, senki nem fog megszólni vagy kiközösíteni.

- Aha. - bólintottam. - Szóval ez erről szól.A lényeg, hogy elfogadjanak, igaz?

- Ha nem fogadnak el és a Klávé kiközösít, akkor egyetlen Intézet sem fogadhat be téged és a mondénok között kell élned.Ez a legrosszabb, ami egy árnyvadásszal történhet. - adta meg a választ Alec.

- Nos, valahogy csak túlélem, nem igaz? - tettem fel a költői kérdést.

- Akkor én most megyek valahova, ti pedig folytassátok, ahol abbahagytátok. - vigyorogva megfordult és távozott.

- Annyira, de annyira szeretném leütni. - jegyeztem meg, amint Jace eltűnt egy utca kanyarulatában.

Alec felém fordult és úgy pásztázott végig, mint aki még nőt nem látott soha.Márpedig ez nyilván nem igaz.Egy ilyen pasira tapadnak a lányok...és néha a fiúk is.Szóval biztosan valami különleges oka van annak, hogy így bámul.Ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni.
- Most meg mit bámulsz rajtam? - kérdeztem lehetőleg lazán.Te jó ég, hiszen az előbb majdnem csókolóztunk!

- Az előbb félbemaradt valami... - egyre közelebb lépett hozzám, de nem mint aki be akar cserkészni, hanem majdnem olyan, mintha félt volna.És ekkor jöttem rá:mindig Jacet tartották a szebbnek, a jobbnak, az erősebbnek.De érdekes módon én őt észre sem vettem.Alecet éppen azért vettem jobban észre, mert a háttérben volt és úgy tűnik, ez meg is felelt neki.Jace volt a ragyogó csillag, ő pedig meghúzódott mögötte.De nekem sokkal inkább tetszik Alec visszafogott, őszinte mosolya, mint Jace széles vigyora.El tudok veszni az ő kék szemében és...Az Angyalra, milyen szentimentális lettem!

- Mire gondolsz? - úgy tettem, mintha semmi nem történt volna.Ám mielőtt a választ meghallhattam volna, eleredt az eső és másodpercek alatt eláztunk. - Basszus. - káromkodtam el magam.

- Futás. - fogott kézen Alec és futni kezdett velem egy fedett sikátor felé.Megálltunk alatta. - Szépen megáztunk. - nevettem el magam.

- Igen, az már biztos. - válaszolta némi jókedvvel a hangjában.

- Megnézném Jacet, hogy mennyire ázott el. - mosolyogva csavartam ki a vizet a hajamból és mire felpillantottam, már közvetlenül előttem állt.

- Pillanatnyilag nem érdekel Jace. - úgy nézett rám, hogy attól piszkos gondolataim támadtak.

- Jól van, akkor beszéljünk másról.Mondjuk a holnapi meghallgatásról. - egyre csak hátráltam, míg el nem értem a hátammal a falat.

- Jelen pillanatban a Klávé az, ami a legkevésbé sem érdekel. - félig megint az esőben álltunk, de úgy tűnt, őt nem foglalkoztatja a dolog.

Karját a testem mellett megtámasztva jóformán satuba szorított és olyan közel lépett hozzám, hogy testünk minden egyes centimétere összesimult.Nem tudtam sem megmozdulni, sem pedig megszólalni.

- Akkor...akkor miről akarsz beszélni? - nyögtem ki végül hogy a csendet megtörjem.

- Igazság szerint semmiről... - mondta olyan mély hangon, hogy azt hittem, elolvadok, mint valami könyv szereplője.Még közelebb hajolt.

Aztán már semmi nem volt, csak ő és én.A szemében láttam tükröződni magamat, de most semmi határozatlanságot nem láttam benne.Ahogy ajkaink összeértek, mintha statikus elektromosság villant volna közöttünk.Egy pillanatig egyikünk sem mozdult, aztán életre keltünk.Nem siettünk el semmit és az sem igazán érdekelt, hogy meglát - minket valaki.Karjaimat átvetettem a nyakán, ő pedig a hajamba túrt és így simultunk egymáshoz.

 

/Alec szemszög/

Teljesen megőrültem.Mert csak én vagyok képes arra, hogy így letámadjam őt.De meg kellett tennem.A múlt túlságosan élénken él az emlékezetemben.Határozott viselkedésem engem is meglepett.Mintha kicsit Jace lettem volna, de már nem visszakozhattam.Itt álltam vele félig az esőben és úgy csókoltam, mintha az életem múlna rajta.Sablonos szöveg, de igaz...Kezemet a derekára csúsztattam és még jobban magamhoz húztam.Nem ellenkezett, sőt...Elmélyítettem a csókot és vizes hajába túrtam.Szinte már a múltban éreztem magam, de ez a Kate más volt.Akárcsak én.Mikor már alig kaptunk levegőt, elhúzódtam és lepillantottam rá.Ő is ugyanolyan zilált volt, mint én és levegőért kapkodott.

- Hűha. - jegyezte meg.

- Sajnálom, nem kellett volna... - hátraléptem.

- Ne, bármit csak ezt ne.Ne kérj bocsánatot. - ingatta a fejét és a kezem után nyúlt.

- Letámadtalak...

- Ez nem igaz. - odalépett hozzám és az arcomra tette a kezét. - Ne mondd ezt... -lehunyta a szemét és sóhajtott. - Emlékszem már néhány dologra és tudom, hogy ki voltam.

- Ezt meg hogy érted? - felhúzott szemöldökkel néztem rá.Mit tudhatott meg?

- A menyasszonyod voltam. -mondta halkan a fejét lehajtva. - Megtaláltam a régi naplómat.

- Igen, a menyasszonyom voltál.Nem kényszerből kértelek meg, hanem mert azt akartam.

- Tizenhét éves voltam. - keserűen felnevetett és kinézett az esőre. - Szinte gyerek voltam, az ég szerelmére.Nem tudom elképzelni, hogy mit láttál akkor bennem.

- Lekicsinyled magad. - odaléptem mögé. - Nem kellene.

- Azt sem tudom, ki vagyok...

- De tudod és én is tudom. - határozottan a karjára tettem a kezem. - Nagyszerű árnyvadász vagy, erős és akik fontosak neked, azokat az életed árán is megvédenéd.És nem utolsó sorban szép is vagy, de nem csak a külsőd, hanem a lelked és a szíved is.És ez a legfontosabb. - átkaroltam hátulról.

- Én nem ismerem azt a valakit, akiről beszélsz.Mintha nem is én lennék...

- Te voltál, te vagy és te is leszel.Menni fog.

Ezután csendben álltunk az esőt nézve, nem kellett egyikünknek sem megszólalni.Amikor végül elállt az eső és visszamentünk az Akadémiára, mindketten tudtuk, hogy valami megváltozott, de nem beszéltünk róla.

 

Arra ébredtem, hogy Kate rázogat engem, így fel kellett ébrednem ebből az álomból.

- Mi történt? -kérdeztem felülve az ágyon, miközben ő leült az ágyam szélére.

- Álmodtál.Méghozzá eléggé élénken. - egy elszabadult hajtincsét a füle mögé tűrte.

- Ezt meg hogy érted? -Vajon mit mondhattam álmomban?

- Valami olyasmit, hogy "Igazság szerint semmiről." - aztán legyintett. - De csak egy álom volt.Akkor én megyek aludni. -ezzel visszafeküdt a saját ágyába.

- Csak egy álom volt.-kezeimet a fejem alá tettem és az éjszaka hátralévő részében a plafont bámultam.

-Csak egy álom...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

R stomach; education, character, slowly: pressures.

(wiveyucomuki, 2019.02.27 17:03)

[url=http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/]Prednisone Without Prescription[/url] <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone Online</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

When areas pre-eclampsia more dehiscences squeamish know.

(iyabopufi, 2019.02.27 14:20)

[url=http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/]Prednisone Without A Prescription[/url] <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone No Prescription</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/